11. 10-től intenzív napok jönnek...Mire számíthatunk?
2017. november 10. írta: vaktororsolya

11. 10-től intenzív napok jönnek...Mire számíthatunk?

luz-ver-la-300x203.jpg

Az egyes év 11. hónapjának 10. napjától nagyon intenzív napok jönnek energetikailag. Tulajdonképpen összenyílnak párhuzamos téridők és létsíkok, és egy rendkívül erős kiegyenlítődési folyamat veszi kezdetét. Ez álmatlansággal, és hullámzó kedélyállapottal járhat. Szinte ok nélküli zaklatottsággal, vagy feszültséggel, a másik pillanatban nyugalommal. Sokat segíthet, ha tudatosítjuk, hogy éppen az eddigi energia-munkánk eredményeképpen kiegyenlítődések történnek: visszaintegrálódnak lehasadt lélekrészek. Úgy érzehetjük, olyan tulajdonságainkat, jellemzőinket, vagyis ERŐINKET kapjuk vissza, melyeket mintha évekkel ezelőtt elveszítettünk volna... Most ráébredünk, hogy nem, mindig is ott szunnyadtak mélyen, és most újjászületnek bennünk. Újabb ébredési hullámok érkeznek, még többen nyílnak elméjükben és szívükben új világok felé. Tágul a tudatosság. Az elme átlépi önmaga korlátait, korlátozó sztereotípiáit, és ez erős (akár migrénes) fejfájásokkal is járhat. 

Intenzíven dolgozik a szívcsakra: mellkas szorítások lehetnek, még inkább, mintha szét akarna szakadni a mellkas. Szükségszerű.... Gaia Földanya rezgése emelkedik. Megtörténik. Ahogy a Plútó dolgozik az ekliptikában - az anyagban - úgy tisztul a kollektív. És még csak most kezdőik igazán! A sok-sok egyéni oldás és tisztítás átmozdította a kollektívet a kritikus tömeg szintjén. A folyamat láncreakció módon végighat. Megtörténik az elkövetkezendő két - három évben. Robbanak az új energiamezőhöz nem illeszkedő élethelyzetek. Először a hétköznapi szituációk, majd társadalmi szintű robbanások történnek. Annyi szeretet energiát hívot be és fogadott be sok-sk egyéni identitás, amely megmozdította a kollektív mezőt. Hosszú és kitartó fénymunka eredménye ez. 

Ahogy egyéni szinten tisztulnak a félelmek és fájdalmak, és egyre több egyén talál haza a lélekbékéjébe, az egyensúlyába, úgy beáll az önidentitás. Az önidentitás ébredése az egyensúlyban létező lélek teremtő erejének misztériuma. Akinek helyre áll az önidentitása, ő többet nem manipulálható félelemmel és fájdalommal.

Ahogy egyre több egyén talál vissza önidentitásába, visszaintegrálja önön teremtő erejét, lehasadt lélekrészeit, elnyomott képességeit, úgy tovább és tovább emelkedik Gaia Földanya rezgése, a rajta lévő élet tudatossága tágul...

E napokban Gaia Földanya Csillagával dolgozhatunk jelentősen együtt. Gaia Földanya Csillaga őrzi földi inkarnációink holografisztikus lenyomatait. Így itt dolgozva egész emberi létünk és sorsunk alkímiázható, fordtíható. Már nagyon-nagyon sok lélek kilépett az atlantiszi örvényből. Egyre többen emelkednek felül. Sokaknál végbement a folyamat. A tudatváltás megtörtént és történik tovább. 

Fontos! Nagyon fontos! 

Figyeljünk arra, hogy egyre érzékenyebbé válunk, ami egyrészről izgalmas és érdekes, másrészről pedig fokozott éberségre sarkall!

Minden gondolat és érzékelés előtt kérdezzük meg: Ez kié? Az enyém, vagy valaki másé?

Furcsának tűnhet ez az átmeneti állapot, de nagyon fontos tudni, hogy érzékenységünkben, pillanatok töredéke alatt másolunk át olyan gondolatokat és érzéseket a kollektívből, melyek nem hozzánk tartoznak, nem a mieink. Figyeljünk erre, mert könnyen kibillenthet az egyensúly állapotból. Ha szinte ok nélkül törnek ránk érzelmi hullámok, vagy aggodalom, feszültség, akkor elképzelhető és lehet, hogy a kollektívból másolunk át. Tegyük fel a kérdést: Ez hozzám tartozik? Ez az enyém? Ami nem a miénk, azt a szándék kinyilatkoztatásával visszaadjuk a Szeretetfény Teremtőnek. Feloldódik, tiszta gyémántfényben.

Ami viszont a miénk, mert azért van olyan is, ami a miénk, azt magunkban oldhatjuk, tisztíthatjuk: gyermekkor, jelen élet múltja, családi energia, párhuzamos (előző) életek, csoport eskük, fogadalmak, hitrendszerek. 

IKERLÁNG ! : óvatosan most az ikerlélek kapcsolódással! A 11-es aktiváló kód újraindítás az ikerlélek térben, szívenergia aktiválás. Most aztán pörögnek a szívcsakrák napokig. De! Ebből kifolyólag figyeljünk arra, hogy bizony sokkal intenzívebben érezzük az "Én kiegészítő minőségét" is - a komplementeredet - az ikerlángodat! Könnyedén és észrevétlenül átérzések, összekapcsolódások történhetnek a szívtérben. Abszolút szinkronicitásba kerülnek az ikerlángok. Teljes hatás és kölcsönhatásba. Ha azt érzed, hogy nincs jól, feszült az ikerlángod, akkor tudd, hogy Ő is érez Téged. Azaz, ha Te érzed az Ő nehezebb energiáit, Ő is érezheti a Te könnyebb energiáidat. Emeld Őt! Gondolj rá szeretettel, cirógatással, gyengédséggel! Ahogy Benned ott van Ő, úgy Te is ott vagy Őbenne! Érez Téged! Nyugtasd meg, vedd körbe szeretetenergiával. Így ahogy Ő megnyugszik, Te is visszakapod önnyugalmadat...

Mindegy, hogy tudatos vagy tudatalatti kapcsolódás, hiszen a való örök, és... "amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza!" - ez az ikerlángok, az Egylélek áldása...

A 11. hónaptól, és különösen mostantól (11.10 - 11.11 - stb.) egészen Karácsonyon át januárban is, az inkarnálódott Ikerlángok erőteljesen érzik egymást, mert egyre közelebb érnek lélekben egymáshoz. Mintha energetikai értelemben csavarnának a spirálon, szorosabb a köztük lévő szív-kapcsolódás. Elemi erővel tör fel a másik hiánya, elemi erővel tör fel az erő: szer - elem...

Így az ikerlángok szer - elem ereje újabb fényportálokat nyit, és fénypontokat fűz meg a térben. Elmondhatatlan érzés érzékelni ezt az erőt, ami az elkövetkezendő hetekben és hónapokban érkezik. Újabb ébredések, újabb alkotások érkeznek, melyek még több szeretet hoznak a szívbe. Most kezdjük csak igazán érezni és érteni, hogy a szeretet erő...

És ez az erő most a Teremtő Istenanyától érkezik. Ugyanis a kettes évbe lépünk át. Ez az erő az Istennő ereje...

/Mária Magdaléna közvetítésében közvetített, írta: Kristályfény33/

Így Kristályfény33 portálon át is az Istenanya teremtő erejében dolgozhatunk mind az Újhold energiájában November 19-én, mind a Telihold energiájában december 3-án.

A kettő meditációs nap bár kapcsolódik egymáshoz, külön - külön is lehet kapcsolódni a meditációs napokhoz.

Azaz lehet jönni csak az egyikre vagy a másikra, vagy mindkettőre is. 

11 . 19. - 1-es az új kezdet és a 9-es a beteljesülés, a teljesség: mindez Újhold energiájában, egy igazi kavntumugrás a léleknek, és az Ikeráng energiának. 

Mindkét meditációs napon a szer-elem energiájában DE! azért másképpen dolgozunk: ÚJAT TEREMTÜNK.

12. 03. - 12 Szíriuszi teremtő kód - Életvirága energia - 3: a teremtés misztériuma, mint Szent Háromság

11.19-én az Ikerláng Szer - elem energia segíti az Új Teremtéseinket, női önidentitásunk újjászületését.

12.03-án a visszaintegrált Teremtő Erőnk támogatja az Új Energiás Szer-elem háló megfűzését. 

Oda-visszaható folyamatok, kapcsolódva Gaia Földanya Csillagmagjához, Mária Magdaléna közvetítésében:

  • újrakódoljuk nőiségünk
  • újrakódoljuk a JIN energiát
  • energetikai újra fényhuzalozás
  • női kristály-erő ébresztés
  • ősi női erőmag ébresztése
  • gyógyítjuk a rózsát, a tulipánt (női szervek)
  • sejtkódok átírása - testkódok átírása
  • DNS szálak visszaépítése az energiatérben
  • Egylélek újrakódolás
  • kapcsolódás az újenergiás egylélek mezővel
  • kivezetjük a régi energiás működési mechanizmusokat a tudatalattiból, és sejtinformációból
  • hangolódás az új energiás minőségekkel
  • kapcsolódás a női teremtő erővel
  • az ősi női erő misztériuma: kapcsolódás Gaia Belső Csillagmagjával
  • hangolódás az új energiás egylélek minőségekkel - új egylélek érzelmi és mentális háló
  • új energiás egységtudat hangolás
  • kapcsolódás az új energiás szerelem erő-központokkal
  • kapcsoldás az új egylélek szerelem-erőhálóval, teremtés kódokkal

 

psychadelic-bf7918de47982a4bc3f468998b8a41adc14538f7-s900-c85.jpg

Újenergiás Bőség Teremtés Istenanya Szív-tudatosságában

Immáron az energiák 2018 felé irányítják szívünket, és mi egyre inkább kerülhetünk szív-tudatosságba. Olyan hihetetlennek tűnik, hogy mindent, de mindent magunk mögött hagyhatunk, és többé nem számít, hogy mit tapasztaltunk. Mégis... Higyjük el! Bármi lehetséges, amit csak újat, szeretetben teremteni szeretnénk!
A tapasztalat semleges tudássá és intelligenciává alakul, ahol még tágabb szeretet-térben élhetjük meg önmagunk csodáját.
2018 az önértékelésre és önmegbecsülésre tanít többek között. Középpontban a kapcsolat önmagunkkal van.
Új történeteket írunk. És ahogy a régi oldás is rétegekben történt, úgy az új megfűzése is fokozatos, folyamatos.
2018: 2-es év, az IstenAnya, az Istennő éve... A nő energiája, ami testet ad- MÉH SZENTSÉGE, ami megnyílvánít az anyagban.

Így NOVEMBER 19-én az ÚJHOLD energiájában az új SZÍV-TEREMTÉS meditációit végezzük:

10.00-11.00: Lady Nada tanítások
11.00 - 12.00: Lady Nada medtáció - szívből teremtés: harmónia, szinkronicitás, bőség, szerelem, egészség - új minőségek, új élethelyzetek...
12.00-13.00: EBÉD SZÜNET
13.00-14.00: Mária Magdaléna tanítások
14.00-15.00: Teremtő - IstenAnya Meditáció

Közvetít: Kristályfény33

Helyszín:
MagNet Ház - BORÓKA terem
Budapest, Andrássy út 98.

Részvételi díj: 12.000.-Ft

Jelentkezés: info.vaktororsolya@gmail.com

Szeretettel várlak:

Vaktor Orsolya - Kristályfény33

 

dm_s5ypuiaafqq6.jpg

SZERELEM, PÁRKAPCSOLAT, TÁRS-TEREMTÉS
Meditációs Nap Kristályfény33-mal:

2017. december 3. - TELIHOLD energiájában
- kapcsolódunk az új mezőhöz: 2018

Milyen új minőségű szerelem - kapcsolódást teremtesz?

2018: 2-es év, az "EGYÜTT" éve, a párkapcsolat, a kiegészülés, az egyesülés éve, amikor a kettő eggyé válik.
Új minőségű, szeretettel, tisztelettel, megbecsüléssel teli párkapcsolatok szövődnek meg, ahol már az egyenrangúság, mellrendeltség, egyenlőség energiái fűződnek meg.
Kiléptünk a régi alá/fölé rendelődési szerepekből, immáron az energiák új szerelem hálót fűznek bennünk.
Kölcsönös tisztelet és megbecsülés férfi és nő között.
Figyelem, törődés, társ-energiák, közös teremtés, és kiegészítő minőségek egyesülése.

December 3. Telihold:

10.00 - 11.00: újenergiás szerelem tanítások
11.00 - 12.00: férfi/nő kiegészítő energiák meditáció
12.00-13.00: EBÉD SZÜNET
13.00 - 14.00: újenergiás társ-teremtés a szerelem energiájával
14.00-15.00: szerelem teremtés meditáció

Közvetít: Kristályfény33

Helyszín:
Magnet Ház - Rekettye terem
Budapest, Andrássy út 98.

Részvételi díj: 12.000.-Ft

Jelentkezés: info.vaktororsolya@gmail.com

Szeretettel várlak,
Vaktor Orsolya - Kristályfény33

süti beállítások módosítása